Napközben igencsak fel tudnak forrósodni az útburkolatok, így éjszaka a városban sokkal kevésbé csökken le már a hőmérséklet. Ezen felül évről évre gyarapodik a melegebb napok, illetve esték száma a globális felmelegedés miatt. Ez már eleve hatalmas veszélyekkel jár például egy szív-érrendszeri betegre nézve, de akár csak az idősebbekre nézve is. Ezért jó klímával aludni.
A felnőtteknek csaknem 1/3-a küzd alvásproblémákkal, mindazonáltal az alvás ez egyik legfontosabb tevékenység az emberi szervezet számára. Mostanság nem ritka egészségügyi probléma a rossz minőségű, illetve a nem elégséges hosszú pihenés. Ugyanis, ha túl keveset pihenünk, akkor szervezetünk hajlamosabb lesz a krónikus betegségekre, továbbá kognitív funkcióink, illetve a pszichológiai működésünk is károsodást szenvedhet. Ezek miatt is kiemelten fontos faladat saját magunk számára, hogy lehetőség szerint mindent megtegyünk azért, hogy elvásunk jó minőségű legyen.
Klímával aludni – milyen hőmérsékletet állítsak be?
A testhőmérsékletük, illetve környezetünk hőmérséklete is nagy mértékben befolyásolja pihenésünk minőségét.
Ha pihenésünk alatt az adott szoba hőmérséklete az ajánlottnál alacsonyabb, illetve annál sokkal magasabb, akkor alvásunk minősége sajnos nem lesz kielégítő. Rengeteg tanulmány foglalkozik avval, hogy a pihenésünkkor használt szoba hőmérséklete az egyik kulcsfontosságú paraméter a megfelelő alvás biztosításához. Klímával aludni lehetséges, amennyiben pár alapvető szabályt szem előtt tart az ember.
Számos szakértő gondolja úgy, hogy klímával aludni 18-19 fok körül a legoptimálisabb. Minden élőlény, vagyis az ember is rendelkezik egy 24 órás „biológiai órával”, amit cirkadián ritmusnak is szoktak nevezni. Ez a ritmus nagy hatással van a hőháztartásunkra is, de befolyásolja a fiziológiai folyamatainkat, vagy akár a viselkedési szokásainkat is. Amikor készülünk a megpihenni a nap végén, testünk hőmérséklete már e folyamat előtt elkezd fokozatosan csökkenni, és ez egészen reggel 5 óráig nem is hagy alább. A folyamat során testünk felszíni erei tágulásnak indulnak, így több hő adható le a környezetünkbe is. Pontosan az így kialakult alacsonyabb testhőmérséklet az oka annak, hogy a nyári időszak alatt egy fokkal érzékenyebbé válunk a fokozottabb melegre, továbbá ezért gyakoribbak nyaranta az álmatlan esték is.
Megannyi kutatás igazolja, hogy amennyiben az alváshoz igénybe vett helyiség hőmérséklete túlontúl hideg, abban az esetben alvásunk minőségével gondok adódhatnak, ezért néhány elengedhetetlen szabályt érdemes betartanunk:
- A klímaberendezés által kibocsátott levegő hőmérséklete max. 5-7 fokkal térjen el a szabadban tapasztalható hőmérséklethez viszonyítva
- Lényeges szempont még a tervezett ébredésre történő 20-22 fok elérése a szobában – Ehhez segítségül hívhatjuk a klímaberendezés időzítő funkcióját
- A légkondicionáló berendezés által kibocsátott hideg levegő saját magunkra való irányítása kerülendő
- A klíma karbantartása évente legkevesebb 2 alkalommal ajánlott az egészségünk megőrzésének érdekében
- Előfordulhat, hogy ébredéskor a bőrünk felülete szárazzá válik, illetve orrunk eldugult – ilyenkor még a következő alvást megelőzően 1-2 fokkal állítsuk nagyobb hőmérsékletre berendezésünket, illetve csökkenthetjük a levegő áramlásának erősségét is.